Valóban kötelező lesz a pályázóknak a közbeszerzés?

A Parlament elfogadta az új 2015. évi CXLIII. törvényt a közbeszerzésekről, amely 2015. november 1-jétől lép hatályba: bizonyos feltételek teljesülése esetén a támogatott vállalkozásoknak is kötelezővé teszi a közbeszerzést. Az alábbiakban leírjuk a lényeget, amit a szabályozás jelenlegi állapotában biztosan tudni lehet.

Hogyan szól a törvény pályázati támogatásokat érintő új szabálya?

25 millió forint és nagyobb támogatási összeg esetén a támogatott vállalkozásoknak is kötelezővé teszi a közbeszerzést. (A korábbi törvény csak nagyon magas támogatási intenzitás és támogatási összeg esetén írt elő közbeszerzési kötelezettséget.)

Miért nem lehet egyelőre pontosan értelmezni a feltételeket?

A törvény szövegéből nem egyértelmű, hogy az egyes beszerzésekre, vagy a pályázati projekt összes beszerzésére együtt vonatkoztatott 25 milliós támogatás esetén lép fel a közbeszerzési kötelezettség. Emellett bizonyos egyéb fontos részleteket egy reményeink szerint hamarosan megjelenő végrehajtási rendelet, útmutató tesz majd egyértelművé. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az új szabályok joggyakorlat híján biztosan okoznak majd félreértéseket.

Nem olyan vészes a helyzet!

Azok számára, akik korábban nem kellett közbeszereztessenek, nyilván feleslegesnek tűnő újabb adminisztrációs, bürokratikus feladatról van szó, azonban társaságunk, a pályázatírás mellett, ebben további segítséget nyújt ügyfeleinek annak érdekében, hogy minimális plusz terhet jelentsen. A törvény egyébként, értelmezésünk szerint, egy viszonylag egyszerű eljárás lefolytatását kéri a támogatásban részesült pályázóktól: uniós értékhatárt el nem érő esetben a vállalkozásoknak nem kötelező közbeszerzési tanácsadót alkalmazniuk, azonban szigorú feltételeknek kell megfelelni és magát az eljárást be kell jelenteni a közbeszerzési hatóságnak (uniós értékhatár fölött vagy építési beruházás esetében 500 millió Forint érték fölött akkreditált közbeszerzési tanácsadó bevonása kötelező),
indíthatnak akár meghívásos közbeszerzést is, amelybe legalább három ajánlattevőt meg kell hívni.

Október 30-áig megkezdett beruházásokra nem vonatkozik!

A törvényt annak hatályba lépését követően megkezdett beszerzésekre kell alkalmazni, azaz aki korábban megkezdi a beszerzést, nem tartozik a törvény hatálya alá. Benyújtott pályázattal rendelkezők, akár a pályázat megnyerése előtt is, saját kockázatra például előleg megfizetésével megkezdhetik a beruházást, és amennyiben ez legkésőbb október 30- áig megtörténik, úgy rájuk nem vonatkozik a törvény.

Ha szeretne pályázni, vagy pályázatokhoz kapcsolódó bármilyen kérdése esetén kérem keressenalábbi elérhetőségeimen.

Magyar Pénzhíd Pályázatíró Kft.

Berecz Balázs, értékesítési igazgató

0630/329-1030


Regisztráljon, vagy lépjen be!

  • Bővebb információ termékeinkről
  • Részletes árlista
  • Egyedi ajánlatok
  • Feliratkozás hírlevélre


Letölthető dokumetumok: