Pörögnek a pályázatok

Nem sokkal a kisebb (GINOP-122) eszközbeszerzés pályázat erős területi szűkítését követően a nagyobb (GINOP-121) pályázatot 2015. szeptember 18-ával le is zárják. Mindkét esetben a források kimerülése a hivatalos tájékoztatásban szereplő indoklás annak ellenére, hogy ezeket a pályázatokat két évi folyamatos nyitva tartással hirdették meg. Nézetünk szerint az előállt helyzet mindenképp rövid magyarázatra szorul.

A gyakran ismételt kijelentés, miszerint az összes uniós támogatás 60%-a gazdaságfejlesztésre költhető, csupán részben jut közvetlenül vállalkozásokhoz, mivel ennek nagyjából a fele többféle állami és önkormányzati szereplőn keresztül kizárólag közvetetten támogatja a vállalkozásokat. A tavaly november óta meghirdetett eszközbeszerzés pályázatokban a teljes hét évre rendelkezésre álló pénz kb. harmadát már meghirdették. Egyfajta érv lehet a pályázatok korai felfüggesztése mellett, hogy jusson a forrásokból a következő években felmerülő beruházásokra is. Ennek persze némileg ellentmond a Kormánynak az a szándéka, hogy már idén és jövőre meghirdeti az összes, egyébként hét évre szóló pályázatot, és a támogatásokat mielőbb eljuttatja a pályázókhoz.

A pályázati feltételrendszer és annak adminisztrációja a korábbiaknál jóval összetettebb, munkaigényes, ami olyannyira leterheli a bíráló hatóságokat, hogy a vállalt egy hónap helyett hat-nyolc hónap alatt tudják elbírálni a pályázatokat.

A pályázatok lezárásának oka tehát az erőforráshiány is lehet. Mi azért bízunk abban, hogy a júliusi igényeket már valamelyest gyorsabban sikerül átnézniük.

A pályázatokat mindenesetre sürgősen be kell adni, mert a rendelkezésre álló pénz láthatóan gyorsan fogy.

Mire lehet számítani?

Szeptember végétől, azaz lényegében már most beadhatóak új termékek, új szolgáltatások fejlesztését támogató pályázatok. Erről korábban itt írtunk, illetve egy-két héten belül további két innovációs pályázat is megjelenik még, így már több nagyságrendben, 10 milliótól akár 4 milliárd forint támogatás igényelhető.

Várhatóan ősz végén megjelennek az energetikai korszerűsítéseket támogató pályázatok (megújuló energiával kombinált vagy anélkül). Hamarosan jelentkezünk minden ügyfelünknél, hogy pontosan felmérjük az energetikai korszerűsítési igényeket. Mivel ezekre is várhatóan óriási lesz a kereslet, a felkészülést haladéktalanul meg kell kezdeni. Ígéretek szerint előrehozzák, és így idén megjelenhetnek a Közép-Magyarországon igényelhető támogatások (Budapesten valószínűleg nem lesz igényelhető támogatás).

Melyek a jelenlegi teendők?

Keretszerződéssel rendelkező ügyfeleink részére, velük közösen továbbra is előre összekészítjük a pályázati anyagokat. Keretszerződéssel nem rendelkező ügyfeleinket kérjük jelezzék pályázati igényüket, illetve kössenek velünk keretszerződést, hogy az előkészületeket velük is elkezdhessük.

Magyar Pénzhíd Pályázatíró Kft.

Berecz Balázs értékesítési igazgató 

0630/329-1030


Regisztráljon, vagy lépjen be!

  • Bővebb információ termékeinkről
  • Részletes árlista
  • Egyedi ajánlatok
  • Feliratkozás hírlevélre


Letölthető dokumetumok: