Plexi vs üveg

Nézzünk körbe magunk körül ott, ahol éppen vagyunk. Egészen biztos, hogy 5 másodpercen belül meglátunk valamit, ami műanyag. Majd valamit, ami üveg. Így van?

 

De melyik jobb? Melyiket válasszuk?

Általánosságban elmondható, hogy mindkét anyagnak megvan a maga előnyös tulajdonsága, így a döntés nem mindig egyszerű. Míg a műanyag – és jelen esetben végig a plexiről fogunk beszélni – erősebb, törésállóbb, valamint jobban ellenáll a külső hatásoknak, addig az üveg jobban karcálló, valamint könnyebben újrahasznosítható.

Akkor most melyik szempontot vegyem figyelembe?

Ez természetesen függ a felhasználás céljától is, azonban az biztos, ha nagyobb dologban gondolkozunk, úgy, mint hagyományos vagy világító reklámok, display-k, kirakatok, sőt, dizájn bútorok, a plexit érdemes választanunk.

Miért?

A plexi egyfajta akril lemez, amelynek „tudományos” elnevezése polimetil-metakrilát – ezt sokszor PMMA-ként is láthatjuk leírva. Ez az átlátszó, időjárásnak kiválóan ellenálló, termoplasztikus anyag gyakran válik az üveg kiváltójává, mivel rendkívül erős, és épp ezért számtalan területen alkalmazható –belsőépítészet, kirakatok, reklámok, displayk, bútorok stb.

A legvadabb ötletekig…

Rengeteg színben, méretben és vastagságban elérhető, így adott dizájn szerint variálható, a legszínesebb és legegyedibb elképzelésekig.

És?…

És mivel a plexi sűrűsége kevesebb, mint az üvegé – az üvegé közel a duplája -, ezért szállítása és összeszerelése is egyszerűbb művelet. Ebből következik, hogy ugyanaz a mennyiség súlyra is kevesebb, amelynek bizonyos alkalmazásoknál rendkívül fontos szerepe lehet.

Kiemelkedő  a fényáteresztő képessége – a beérkező fény 92%-át átereszti, az üveg általában 80-90%-ot. Külső környezeti hatásoknak rendkívül ellenálló – például az uszodáknál lévő magas klórtartalommal bíró levegő sem okoz meghibásodást az anyagon. Emellett a magas hőmérsékletnek is jobban ellenáll, UV védelem esetén az erős napsugárzás sem okoz gondot neki. Könnyen vágható, bármilyen formára és variációkra alakítható.

De mi lesz az üveggel?

Az üveg egy amorf, szilárd, szervetlen vegyület, amely elsősorban szilikátokból épül fel. Jobb fényvisszaverő képességgel rendelkezik, mint a műanyag, amely tulajdonság zavaró csillogást és visszaverődést okozhat.

Pont ezért inkább…

…sok display készítő plexit használ, amelynek oka nemcsak az anyag nagyobb ellenálló képessége, hanem a zavaró csillogások elkerülése. Emellett, mivel „fagyasztott” folyadékból állítják elő, könnyebben is törik, mint a műanyag.Azonban, könnyebben tisztítható, mivel nehezebb összekarcolni.

És mi lesz a pénztárcámmal?

Nézzük meg az árakat.

A standard üveg általában vagy ugyanolyan árú, vagy minimális mértékben olcsóbb, mint a víztiszta plexi, de ez az ár természetesen függ a vásárolni kívánt anyag méretétől, vastagságától, színétől, attól, hogy UV álló-e, van-e rajta valamilyen speciális bevonat.

Emellett, ha standard üvegre valamivel olcsóbb árat is kapunk, tudnunk kell azt, hogy a műanyag azért a minimális árkülönbségért ellenállóbb mind mechanikai, mind környezeti szempontból, valamint hosszú távon jóval tartósabb, így biztos, hogy ritkábban kell hiba miatt cserélni.

Plexi vs üveg

1-0