A műanyag kiválasztás alapjai feldolgozáshoz

Amikor keressük a megfelelő műanyagot, szembesülünk azzal, hogy rengeteg féle anyag közül tudunk választani. Magasabb ellenállású, olcsóbb és kevésbé ellenálló, Uv álló, csak beltérre használható stb. Annak megfejtése, hogy melyik is a megfelelő számunkra, sokszor kihívás lehet.

Egy szakértő három, vagy akár annál kevesebb tulajdonságból is meg tudja állapítani, hogy egy adott anyag megfelelő-e az adott célra. Például tudja, hogy az üveg kitöltés javítja a szakítószilárdságot, de csökkenti a feldolgozhatóságot.

Az elkövetkezendő időszakban bemutatunk pár olyan tulajdonságot, amelyre érdemes lehet odafigyelni a választás során. Kezdjük a műanyagok kémiai szerekkel való szembenállásával.

1. Kémiai szerekkel szembeni ellenállás:

A különböző műanyagok kémiai ellenállása értelemszerűen más és más. Egyes anyagok általánosan ellenállóak a különböző kémiai anyagokkal szemben, még mások sérülékenyebbek bizonyos anyagokra. A legjobb megoldás, ha konzultálunk szakértővel azzal kapcsolatban, hogy az általunk kiválasztott célra ilyen szempontból megfelel-e az anyag, de már abból is sokat tanulhatunk, ha megnézzük, hogy az általunk választott műanyagot általában milyen célra használják fel. Például, használják-e élelmiszer, egészségügyi eszközök és szerek tárolására stb.

Általánosan a kémiai szereknek ellenállóbb anyag: PVC, CPVC

Kevésbé ellenálló: polikarbonát, ABS

Itt egy összehasonlító táblázat a különböző műanyagok ellenállhatóságáról:

http://www.curbellplastics.com/technical-resources/pdf/chemical-resistance-plastics.pdf

Amennyiben segítségre van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot.